2008. december 5., péntek

Chinchero - vasarnapi shopping kulturdelutannal:)

Egyik vasárnap felkerekedtünk és elbuszoztunk a Cuscotól mindössze 1 órára lévő Chincheroba, hogy megnézzük a vásárt, és a falu Inka romjait. A mindössze 2000 lakosú Chinchero tipikus andoki kisfalu, ahol a lakosság nagy része kézművességgel, ezen belül is szövéssel foglalkozik. Portékáikat vasárnaponként próbálják eladni az ide látogató embereknek. A faluról azt tartják, hogy „ez az a hely ahol a szivárvány születik”.
Cusco környékén több ehhez hasonló hegyi falu van, de Chincheroba kevesebb turista látogat, így árak terén sincsenek elszállva, nagy megkönnyebbülés mikor nem dollárban közlik a végösszeget
Eredetileg csak szétnézni akartunk, de a szivárvány színeinek, és a szőttes remekműveknek könnyű elcsábulni. A sapkáktól a poncsókig, a kendőktől a játék babákig, táskákig, pénztárcákig mindent árultak, egytől egyig kézi szövésű, természetes alapú festékekkel festett fonalakból készült fantasztikus színvilágú holmik voltak. Csak kapkodtuk a fejünket, az a rengeteg szín csak úgy vonzotta szemeinket.
Miután kellőképp bevásároltunk, megebédeltünk, és délutánunkat az Inka teraszoknak szenteltük, melyek ismét ámulatba ejtettek minket. Vajon hogy készültek ezek a teraszok???(talán erre is hamarosan fény derül:)

" Servizio Higienicos"- nyilvanos wc a busz pu.n..tul nyilvanos..
Chinchero piaca
Tipikus chincheroi poncso
A falu is inka romokra epult
Alpaka szorbol keszult, termeszetes anyagokkal festett fonalak
Festekek-a szivarvany szineiben
Chincheroi nepviselet
Az egy sol-os kep (70 Ftot kert erte a bacsi..)
Chinchero tipikus andoki falu
Boldog taskatulajdonos:)
Inka teraszok
A kovek koze egy papirlap sem fer beA nagy titok, vajon hogyan faragtak ki, ha nem ismertek a fem szerszamokat??
Gyuszi es az uj kendok, avagy lazulas az inka teraszokon