2009. június 28., vasárnap

Futaleufu a vadvízi paradicsom

Április 4-én landolt gépünk Budapesten, utazásunk végéhez érkeztünk, azonban van még egy két kaland és fénykép amivel adós vagyok. Külön köszönet H. Szabolcsnak a noszogatásért, hogy befejezzem amit elkezdtem! :)


Perito Moreno falu után nagyon sok átbuszozott km, egy bankautomata üvegkalitkájában átbivakolt éjszaka (mivel hajnali 2kor se szállásra se a buszpályaudvar épületébe nem lehetett bejutni) és egy hangulatos városka, Esquel következett. A legnevezetesebb esemény pedig a 4 cm vastag argentín steak elfogyasztása volt, hát mi még ilyet nem ettünk!!!

Chile felé vettük utunkat, Futaleufuba érkeztünk, mely falucska hangulatában nyugodtan felvehette volna a versenyt Perito Morenoval. Mikor Puconban Kicsi kedvese Ildikó elmesélte hogy az egyik délelőtti evezés helyett inkább elment a faluba körbenézni, többen a társaságból (akik már jártak Futaleufun) hatalmas hahotázásban törtek ki. Akkor én még nem értettem miért, hát most már értem :)

Futaleufu főutcáján falutáblától-falutábláig a távot kb. 15 perc alatt teszed meg, és akkor már jól szemügyre vettél minden házat! Ha még fotókat is készítesz az egyébként tetszetős épületekről, azzal is megvagy max. 1 óra alatt, de hogy utána mit kezdesz magaddal az egy jó kérdés..

A faluban szinte mindenki a turizmusból él, ha valakinek nem rafting cége van vagy nem guideként dolgozik a folyón, akkor hotelt, panziót üzemeltet, vagy éttermet nyit. A többiek elképzelni sem tudom miből élnek…

Gyuszi tavalyi 1 hónapos itt tartózkodásának köszönhetően már rutinosan indultunk el a faluban fellelhető legolcsóbb szállás felé. (A sok idelátogató amerikai miatt az árak nagyon elszálltak szállás tekintetében). A hostel elég „fapados” volt, de mivel rajtunk kívül nem volt más vendég, így élhető volt. A házi nénivel minden napos meccseket vívtunk, szegény elég szenilis volt, így sosem emlékezett rá, hogy már fizettünk vagy nem. Olyan is volt, hogy csak leszaladtunk kenyérért a boltba, mire visszaértünk már zárva volt az ajtó, csengettünk, nagy sokára ajtót nyitott, majd megkérdezte hogy miben segíthet. Nem ismert meg minket, úgy kellett elmagyarázni neki, hogy mi itt lakunk…

Na de térjünk csak vissza jövetelünk valódi céljához! Gyuszi lába ugyan még nem volt alkalmas kajakozásra, de mindenképp szerette volna, ha látok valami „nagy vizet” ha már Chilében járunk.

Futaleufu mapudungu nyelven „nagy folyót” jelent, mely Argentínában ered. A jellegzetes patagóniai folyókhoz hasonlóan, a hegyekből lezúduló víz egy tóban gyűlik össze, majd a felmelegedett víztömeg folyóként folytatja útját. A novembertől májusig evezhető extrém nagy vízhozamú folyó Dél-Amerika egyik legfelkapottabb, legjobban eladott vadvízi paradicsoma (a folyó valóban paradicsomi állapotokat idéz, de… benzinkút 160 km-re földúton, legkönnyebben megközelíthető Argentínából,de csúcsszezonban is csak heti 2 busz van (hétfő, péntek). Minden másfélszeres áron van és az evezésen kívül, minden más szórakozási lehetőség erősen (!) korlátolt.)

A folyó vízhozama 250-350 m3/sec (Soca 10-100 m3/sec), a kristálytiszta azúrkék víztömeg hihetetlen sebességgel hömpölyög, hatalmas hengereket, hullámokat képezve. Mégsem sorolható a kifejezetten veszélyes folyók közé, ugyanis egy-két nagy sziklatömbtől eltekitve, csak a meder mélyén vannak sziklák, amit az evezős lát az csak víz-víz-víz.

A folyó több szakasza is evezhető, mi a legnépszerűbb részt, a Bridge to Bridge (hídtól hídig) eveztük kiegészítve 2 ww5-ös zúgóval. A rapidok nagy része ww3-4, és annak ellenére, hogy mi „kisvízben” eveztük, életem eddigi legnagyobb hullámaiba rohant bele hajónk. El sem tudom képzelni milyen ez nagy vízben.

A méretek miatt a biztonsági intézkedések is eltérnek más folyóknál látottaktól. A gyorsasága miatt, minden rafthoz megy egy safety kajakos, és minden túrához megy egy kataraft (katamaránhoz hasonló, 2 felfújt henger közé van beerősítve az evezős ülése, oars evezőkkel hozza a hajót, mentésre kiválóan alkalmas hajó a lesüllyesztett ülés miatt). A túravezetők oarssal iránytják raftjukat (raftra egy fém keret van ráerősítve 2 villával, melyekben csónakevezők vannak) esetünkben azonban kivételt tett francia túravezetőnk, mondván, hogy majd Csaszi meg én gyorsan követjük instrukcióit a hajó első sorában és így egy sima evezővel indultunk neki a vízözönnek.

A többit nem részletezem, a videókból minden kiderül;)

Napjainkban, veszélyben forog Futaleufu evezős paradicsom mivolta, ugyanis villamos energia nyerés céljából gátasítani akarják a folyót, amivel egyértelműen tönkretennék a folyót. Minden évben tűntetések és felvonulások vannak a gátasítások ellen, nehogy ez a folyó is olyan sorsra jusson mint jutott már több dél-chilei folyó.


Futaleufu azúrkék víze
Evezés előtt
SOHA ne aludj el a safety talk alatt!!! :)
Vízreszállás örömteli pillanatai
2 raft, 1 kataraft és a 2 safety kajakos

A Mundacában: safety kajakosunk, majd a kataraft, majd egy nagyon jófej 2m 10cm-s francia óriás playboatjával egyenesen a henger közepében landol 3 m magas ugartását követve...


Jobb 1 Petra, Bal 1 Gyuszi és jöjjön aminek jönnie kell a Mundaca névre keresztelt rapid...


Pillow-Párna a rapid neve, a kép bal oldalán lévő hatalmas párna miatt (a második raftban ülünk mi)

2009. május 4., hétfő

9000 éves barlangrajzok Argentinában

Chile-Argentina határátlépésünk során egy plakáton barlangfestményekre lettem figyelmes, mely egy Perito Moreno falu mellé volt nyilazva és azt írták, hogy a festmények 9000 évesek. Nem túl sok fantázia szorult az Argentinokba, hogy 3 dolgot is Perito Morenoról neveztek el, melyek egymástól több száz km re vannak. Ugyanis, a gleccseren kívül létezik még egy falu és még egy nemzeti park is, ami ugyanezt a nevet kapta.

A plakát adta az ötletet, merre folytassuk utunkat a gleccser után, úgy döntöttünk, nem minden nap lát 9000 éves festményeket az ember, hát ne hagyjuk ki, úgyhogy vettünk egy buszjegyet Perito Moreno faluba, ami nem is tűnt olyan távolinak. Azt azonban kihagytuk a számításból, hogy nem biztos, hogy 2 város között a legrövidebb út az egyenes…A térkép szerint ugyanis El Calafatéből Perito Morenoba a Ruta 40 vezet egyenesen, mely egy egyszerű poros földút, de olyan híres mint az USA-ban a 66-os út. Így a sima buszjáratok más, betonozott utakon járnak egy „kis” kerülővel, a Ruta 40 et pedig kemény pénzekért, mint turista látványosság adják el. Úgyhogy mi buszra ültünk és utaztunk 5 órát egy tengerpart közeli iparvárosba Rio Gallegosba, így még távolabb kerültünk eredeti célunktól, majd várakoztunk 5 órát a pályaudvaron a csatlakozásra. A városközpont messze volt a buszállomástól és a cuccainkat sem tudtuk hol hagyni ezért Gyuszi olvasgatott én meg legújabb kedvtelésemnek, a kötésnek éltem és ez alatt a pár óra alatt kötöttem egy sálat. Majd este felültünk egy buszra és csekély 13 óra utazás után végre megérkeztünk Perito Moreno nevű „megalopolisba”. Akkora helységről beszélünk, hogy mikor leszálltunk a buszállomáson azt sem tudtuk merre induljunk a falu felé. 5 perc alatt végigjártuk a főutcát és beköltöztünk a legolcsóbb szállásra ami volt az egész faluban. 10500 Ft ot fizettünk egy franciaágyas szobáért, aminek ablaka sem volt és a konyhát közösen használhattuk csak a házinénivel aki minden bizonnyal láncdohányos és kicsit nagyot is hallhat, ugyanis eszméletlen hangerővel hallgatta vasalás közben a Zámbó Jimmy-hez hasonlítható mexikói énekest, aki amúgy Dél-Amerikában vezeti a lemezeladási listákat.

Helyi szokás, hogy délután 1től 4ig minden bolt bezár, az utcák elnéptelenednek, és ilyenkor olyan mintha senki nem élne a faluban, az emberek délutáni sziesztájukat tartják, a kedves turisták meg azt csinálnak amit akarnak…kivártuk a délutánt, majd befizettünk a másnapi barlangtúrára.

Kora reggel indultunk a barlanghoz, mely 163 km-re volt délre a falutól. Az út nagy részét földúton tettük meg, ismét szállt a por és amerre elláttunk mindenfelé csak kő és homok volt. Vadon élő guanacok (láma rokonai), és nanduk rohantak keresztül olykor az úton.A Pinturas folyó völgyébe igyekeztünk, ahol egy idegenvezető kísért minket végig a sziklafal mentén kiépített ösvényen és sok információt kaptunk a festményekről.

Cueva de las Manos, a „kezek barlangja”, mely nevét a sziklafalba vájt 24 m mély barlangról kapta és a zömmel kezeket ábrázoló festményekről, melyek valójában nem is a barlangban vannak, hanem a bejáratánál, és tőle távolabb a sziklafal oldalára festve. A festmények közül a legrégebbiek mintegy 9000 évvel ezelőtt keletkeztek, az akkortájt itt élő tehuelche indiának elődeinek nyomán. Kb. 800 festményt számoltak meg, melyeknek 90% bal kéz lenyomatát ábrázolja, és találtak egy 6 ujjú kezet is.

A kezek képei gyakran negatív lenyomatot ábrázolnak. Csontcsövek segítségével fújták a festéket a falra tapasztott kéz köré. Valószínű jobb kézzel ügyesebbek voltak, ezzel tarthatták a festékes csövet, ez magyarázza a bal kézlenyomat többségét. Majd valamivel később pozitív lenyomatokat is készítettek. A kezeken kívül guanakók, nanduk, macskafélék és más állatrajzok, valamint geometriai formák, cikkcakk minták és egyéb szimbólumok, vadászjelenetek is megörökítésre kerültek, de ezek már később keletkeztek.

A festékek összetétele ásványi eredetű, melyeket valószínű tojás fehérjében oldottak és ez egyben kivalló konzerváló anyag is volt. A vörös különböző árnyalatain kívül (mely vélhetőleg vörös vasérc) a fehér, fekete, sárga és néhol zöld színek dominálnak.

Bőven volt időnk gyönyörködni az indiánok hagyatékában és az amúgy is festői tájban és még az sem szegte kedvünket, hogy visszafelé sem lett kevesebb az a 163km. Csak abban reménykedtünk, hogy még aznap elérünk egy buszt, amivel tovább utazhatunk, mert még egy éjszakát sokalltunk volna itt tölteni…


A Pinturas-folyó völgye
Pozitív és negatív kézlenyomatok
A leghíresebb homlokzat
Az anyatehén pocakjában a kisborjú fehérrel ábrázolva a kép felső sarkában
Szalamandra (későbbi időszakból)
Középen nandu (struccféle) lábnyomok
Baloldalon felül pillangó
Hány ujj is van ezen a kézen?
Vadászjelenet a képpel szemközt lévő völgyben
A szemközti völgy
A körök vízgyűrűk melyek a mulandóságot ábrázolják
A táncoló ember motívuma
A legendás Ruta 40
Guanako csorda
Nandu

2009. március 26., csütörtök

Argentina - Perito Moreno Gleccser

Torres del Paine-os kalandunk után még pár napot Puerto Natalesben töltöttünk, hagytunk egy kis időt dolgaink rendszerezésére. Szerény ruhatárunk (fejenként 2 póló, 2 nadrág, pulóver, kabát, fehérnemű) megérdemelt egy tisztességes mosást, egy kis csevely az otthoniakkal, valamint meg kellett tervezzük, hogy is töltjük azt a 2 és fél hetet még itt Patagóniában.
3 hónapos chilei turistavízumunk lassan lejáró félben volt, a megújítás legegyszerűbb módja, ha átmegyünk Argentínába és visszajövünk Chilébe (akár egyazon napon), így újra ketyeg a 3 hónap. Többek között emiatt is, Argentína felé vettük utunkat, a másik okunk, hogy nem is olyan messze (alig pár 100 km-re) a Los Galciares Nemzeti Parkban megtekinthető a Perito Moreno Gleccser, mely a világ talán egyetlen, még ma is növekvő jégfolyója.
Chile és Argentína között elég drasztikus a különbség, mely első határátlépésünkkor rögtön szemet szúrt. A nagyon csapadékos, erdőkben, folyókban, tavakban gazdag Chile után, átérve az Andok vonulatain (vízválasztó hegység), megérkeztünk Argentina száraz, napszítta pampáira, amerre elnézel, sehol egy fa, csak pampafüvet és rohangáló nandukat látsz.
El Calafatéba érkeztünk, mely sokban hasonlít Puerto Nataleshez, annyi különbséggel, hogy ide, a gleccser miatt özönlenek a turisták és valamivel szebbek a házak, több az étterem, az üzlet. Érthető, hisz a gleccser mindössze fél napos program, több idő marad a városra, míg a nemzeti park a chilei oldalon több napra is lefoglalja az odalátogatókat.
Argentínában elborzadtunk az árakon, több dologhoz is dupla annyiért jutottunk hozzá, mint Chilében, annak ellenére, hogy Chilét mondják Dél-Amerika legdrágább országának. Délen amúgy is minden drágább, hiszen a hely természeti adottságai miatt mindent ide kell hozni, de Argentína még ezen is túltett. (A szállások 7000 forintnak megfelelő arg. pesonál kezdődtek, és ezek a legegyszerűbb, de még elfogadható 2 ágyas szobák voltak, folyosó végén lévő fürdőszobával. Kettőnknek a nemzeti park belépő transzferrel együtt (oda-vissza 160 km) 17 000 ft volt)
Na de inkább a gleccserről mesélek, mert az tényleg nagy élmény volt!
Korán reggel buszra csüccsentünk és utaztunk 80 km-t, hogy elérjük a Los Glaciares Nemzeti Parkot, azon belül is a Magellán-félszigetet, ahol kaptunk 4 órát, hogy kigyönyörködjük magunkat a gleccserben.
A 30 km hosszúságú gleccser, mely a Magellán-félsziget felé növekszik folyamatosan egy tavat (Lago Argentino) oszt ketté, mikor eléri a félsziget partvonalát. A tavat egyik oldalról folyók táplálják, másik oldalon folyó vezeti el a vizét, így mikor a jég kettéosztja a tavat, több m vízszint különbség is lehet a két tó között. Mikor a jég nem bírja tovább ezt a különbséget, akkor átszakad a „gát”, és kezdődik minden elölről, ahogy a jégfolyó tovább növekszik. 1917 és 2006 között 17 szer képződött jéggát a tavon, ebből is látszik milyen gyorsan növekszik a gleccser.(2 m per nap!!!)
A félszigetet egész hosszan „kiépített járda” hálózza be, ahonnan több helyről is megcsodálható a gleccser 5 km hosszú homlokzata és a föléd magasodó 50-60 m magas jégtűk.
A gleccser folyamatosan mozgásban van, az alatt a pár óra alatt, amit ott töltöttünk, több ízben láttunk lehasadni jégtűket, hatalmas robaj kíséretében, majd a tóba zuhant jéghegyek erős hullámzást okoztak.
Patagóniai utazásunk során ez volt a harmadik és egyben legnagyobb élményt adó gleccser, amit láttunk, annak ellenére, hogy ez volt a legkisebb és itt voltak a legtöbben rajtunk kívül. Viszont itt éreztük legjobban a gleccser méreteit, azáltal, hogy ilyen közelről szemlélhettük és nem utolsó szempontként megjegyezném, hogy szikrázó napsütés volt és a hideg gleccser felől fújó szél sem volt erős.
Egy újabb élménnyel gazdagodva tértünk vissza El Calafatéba, ahol tovább élvezhettük az „argentin vendégszeretetet”…csak példaként említeném, hogy a városban 4 bankautomata van, de abból csak egy működött főszezonban, így kígyózó sorok álltak a bank előtt, röpke 40 perc alatt mi is pénzhez jutottunk. A pénzkivétel másik szépsége, hogy egyszerre csak meghatározott összeget enged levenni, ami persze nem sokra elég, így kb. háromszori kivétellel tudsz csak elegendő pénzhez jutni.
Na de inkább jöjjenek a képek:)

Los Glaciares Nemzeti Park- Perito Moreno Gleccser
Perito Moreno Gleccser
Hihetetlen kozelsegben a gleccser!
A "2 tó" kozotti kicsi csatorna
A leomolott gat maradvanyai a kep bal szelen
Sok szeretettel Takacs Gyulanak!:)
Borjadzas - a jegfolyo folyamatosan mozgasban van...

Torres del Paine Nemzeti Park

Ha megnézel egy könyvet, melyben a világ legszebbnek mondott nemzeti parkjai vannak, akkor a Torres del Paine Nemzeti Parkot biztosan megtalálod köztük. 3 hatalmas gránit tornya, melyekről a park nevét is kapta, azúrkék tavai, megszámlálhatatlan patakja, forrása, erdői, hatalmas gleccserei valóban lenyűgöző látványt nyújtanak az embernek, de hogy valóban a világ legszebb parkjai közé sorolható-e, abban nem vagyok biztos, de ehhez azt hiszem jó pár nemzeti parkot kell még tanulmányozzak:)
Hajóutunk végállomása Puerto Natales szürke kis város Dél -Patagóniában, ahova minden turista azért jön, hogy egy, max. 2 nap után egyenesen a Torres del Paine-ba menjen. Mi is hasonlóan terveztük a programot annyi különbséggel, hogy felmerült egy halvány reménysugár, hogy meg tudunk szervezni egy tengeri kajakos túrát a Serrano folyóra (a nemzeti parkban van szintén), mely gyönyörű gleccserek mellett haladva folyik az Ultima Esperanza fjordon keresztül az óceánba. Ha befizetünk egy szervezett útra, a 3 napos evezés 750 USA$ lett volna fejenként, amit kissé sokalltunk. Viszont Gyuszi ismerőse, egy Szlovéniából ismert török túravezető srác, aki épp itt dolgozott, próbált nekünk segíteni, hogy tengeri kajakot bérelve túravezető nélkül is elmehessünk. A városban egyetlen céget sem találtunk, aki foglalkozott volna hajókölcsönzéssel, mindössze egy iroda mondta, hogy ha szerzünk engedélyt az Armadától, a parti őrségtől, akkor esetleg lehet szó róla. Útlevél fénymásolattal, Gyuszi chilei túravezető igazolványával, ami vadvízre szól (!) és részletes listával, ami a biztonsági felszereléseinket tartalmazza, kerestük fel a parti őrséget, akik nem adták meg az engedélyt a kb. Tisza jellegű folyóra, mondván, hogy Gyuszi nem ezen a folyón túravezető és nem ismeri! Kicsit beleéltem már magam, így nagy csalódás volt a visszautasítás, de nem volt mit tenni, itt minden a pénzről szól ebben a 2 hónapban és nincs rugalmasság.
Ezért aztán másnap nyakunkba vettük ismét hátizsákjainkat és elindultunk a parkba, mely mindössze 112 km-re van Puerto Natalestől. A 181,000 hektár nagyságú parkot minden évben több mint 200 000 ember látogatja, főként januárban és februárban, így számíthattunk rá, hogy nem leszünk magunk, de hogy szabályos turista áradat lesz az ösvényeken, arra mi sem voltunk felkészülve. Ez a baj a világ leglegleg-jeivel…
Az 1959 ben alakult, UNESCO által is védett park különlegessége, hogy kis hegységrendszere teljesen különbözik az Andok vonulataitól, hegyei 12 millió évvel ezelőtt formálódtak a vulkáni lávából. Természetes élőhelye a nandunak (struccféle) és a guanaconak (mely a lámához hasonló négylábú) és még számos egyéb állatnak (róka, puma…)
A parkban lehetőség van a lovaglásra, túrázásra, kajakozásra, biciklizésre és sziklamászásra is, melyhez azonban külön engedély kell és több száz dollár. A 2600-2800 m magas gránit tornyok hatalmas kihívást jelentenek a tapasztalt mászóknak is, főleg, hogy az uralkodó szél átlag 80-90 km/órás…
Túrázóknak több bevált trekking útvonalat is ajánlanak, attól függően, hogy hány napot szán rá az ember. Az egy napostól a másfél hetes túráig mindenre van lehetőség. A két legnépszerűbb út egyike egy W alakú túra, ahol gyakorlatilag a W szárai mentén 3 völgybe lehet eljutni. Az első völgyben a 3 gránit pillérre nyílik fantasztikus kilátás, előtérben egy tó, melynek vízutánpótlásáról folyamatosan gondoskodnak a fölötte húzódó gleccserek, a második völgyben mesebeli erdőben haladsz felfelé egy folyó mentén, körülötted patkó alakban hatalmas gránitcsúcsok, havas hegycsúcsok és gleccserek. A völgy végét elérve gyönyörű kilátás nyílik az egész eddigi utadra, háttérben a Nordenskjold tó égszínkék vize. A harmadik völgyben szinte végig tavak mellett visz az út, a legkülönfélébb árnyalatú kékeket láthatja az ember, és a park legnagyobb kiterjedésű gleccseréhez érkezünk a Grey gleccserhez. Mindez minimum 4 napot vesz igénybe, de ha valaki nem vágyik feszített tempóra 5-6 nap alatt kényelmesen végig lehet „sétálni”. Nincsenek hatalmas szintkülönbségek, de távolságban sokat kell menni, átlagosan 20-25 km jut egy napra. Estére kellemesen elfárad az ember.
A másik út, melyre lényegesen kevesebben vállalkoznak a „nagy kör” mely magába foglalja a W-t is, kiegészül azonban a gleccsertől a tornyokig vezető „félkörrel”. Minimum 8 nap a bejárása, de a gyorsan változó időjárás miatt érdemes több napot hagyni rá. A Grey gleccser után egy hágón kell átjutni, mely olykor lehavazódhat, tapasztalt túrázóknak ajánlják főleg, majd az út számtalan tó mellett halad. Erről sajnos nem tudunk többet, ugyanis erre nem jártunk. Minimum 10 napi élelem, teljes kempingcucc, meleg ruha, amit végig magaddal kell cipelni, erre nem tudtunk vállalkozni a körülmények miatt.
Szállás szempontjából, főleg a W elég jól kiépült, számtalan kemping és házikó között lehet választani. Vannak ingyenes kempingek is (mikor mi ott jártunk az összes üzemen kívül volt), de a többségért fizetni kell méghozzá nem is keveset, annyiért városban 2 ágyas szobát lehet bérelni.
Mi a W-nek indultunk neki és 5 nap alatt jártuk végig. Vegyes érzésekkel hagytuk magunk mögött a parkot, egyrészről gyönyörű helyeken jártunk és nagy élmény volt ismét 5 napot a természetben tölteni, de a park egyes, különösen szép részeit leszámítva voltak olyan részek, amik nekünk nem annyira tetszettek, ezért érezzük úgy, hogy a marketing jobban dominál, mikor a legszebb parkok közé sorolják. Másrészről úgy gondoljuk, irreálisan sok pénzt kérnek el érte, kezdve a belépőtől a szállásokig, és nem látszik, hogy ebből eleget fordítanának a parkra, az utak sok helyen el voltak hanyagolva. Mindezek ellenére szívesen visszajönnék ide még egyszer, de télen, amikor nincsen turista invázió és a park nagy részét hó fedi. Akkor lehet csak igazán fotósparadicsom.

Pirossal jelolve a W, amit bejartunk
Azok a hires tornyok, belepesunk a parkba
Vegre elindultunk
Utbana tornyok fele, az elso volgy (a W elso szara)
Campamento Chileno (Chilei Kemping)
A park talan legszebb resze,
A 3 hires torony: Torre Sur (2850), Torre Central (2800), Torre Norte(2248)
Utban lefele a tornyoktol
Lago Nordenskjold hajnali fenyben
A masodik volgy bal oldalan huzodo Cerro Paine Grande a park legmagasabb csucsaval (3050 m)
Glaciar del Frances alja
A volgy belseje patko alakban korulotte a hegyekkel
Cumbre Principal 3050m
:) 6 ora kitarto gyaloglas utan
Kicsit nehezkes volt folfele haladni...lefele meg rosszabb volt
Kobaba, mely az utat mutatta
A masodik volgy, hatterben a Nordenszkjold to, melynek partjan satraztunk
Rio del Frances, mellette haladt az osveny
Lefele jovet a masodik volgybol
Az azulkek vizu Lago Pehoe
A harmadik volgy, de jo is 80km/h-s szelben turazni...
Gyuszi dacol az eros szellel
Glaciar Grey
Jeghegyek a Lago Greyben, eso kozeledik...
Kempingunk a Lago Grey partjan
Grey Gleccser kozelebbrol szurkuletben..
Bivaksator
Utban a gleccser fele
Grey Gleccser
Ismet a Lago Pehoe partjan
Visszafele a Lago Pehoe-n hajoztunk, avagy a legtipikusabb kepeslapfoto a Torres del Paine-rol