Irány Dél-Amerika: Utolsó napjaink Peruban és a NAGY utazás

A Machu Picchu után pár napot még Cuscoban töltöttünk regenerálódási célzattal, majd elbuszoztunk Arequipaba, ahol ismét Carlos vendégszeretetét élvezhettük. Ellátogattuk még a Museo Santuryba, hogy megnézzük a jégbe fagyott Juanitat, egy múmiát melyet a Nevado Ampato vulkánon találtak gleccserbe fagyva, valamint eltöltöttünk egy fél napot a Santa Caterina Monastery-ben, mely a korabeli, úgynevezett koloniális építészet csúcsa. Ha Arequipaban jársz, és van egy kis időd ezt a két dolgot mindenképp nézd meg!

Próbáltunk lelkileg rákészülni a küszöbön lévő utazásra Chilébe, most már tudom…erre nem lehet eléggé.

Csütörtök este indultunk neki a több mint 3000 km-nek két hatalmas utazótáskával, két hátizsákkal, laptoppal, fényképezőtáskával, egy kajakkal és két lapáttal. Az első utunk Tacnába vezetett Peru határában lévő kis porfészekbe, Arequipatól 6 órát utaztunk oda. Hajnali 3 körül érkeztünk Tacnába, kerítettünk egy taxit ami átvisz majd minket a határon kajakostul mindenestül, véletlen egybeesés-e, ugyanaz a taxis vitt minket mint aki Jordant, Gyula egyik amerikai kajakos barátját akivel Chilében tavaly is együtt dolgoztak. Tacnát elhagyva ráálltuk a sivatagot átszelő útra és meg sem álltunk a határig, ahol is még várakozni kellett 2 órát, hogy megnyissák. Ez alatt az idő alatt egészen hosszú sor keletkezett, mi a másodikak voltunk. Arra is figyelnünk kellett, hogy ha átlépjük a határt veszítünk 2 órát, mert más időzónába lépünk át, ezért lett a 6 órás időeltolódásból 4 óra.

Reggel 8kor megnyitották a határt, ami ezután következett, az kabaréba illő volt. Ámokfutóként száguldottunk az ellenőrző pontokig, ahol a sofőrünk kipattant a kocsiból útleveleinkkel és rohant az épületbe, integetett nekünk hogy szaladjunk mi is! Körbenéztünk, és látva, hogy minden kocsi utasai így tesznek, mi is nekiiramodtunk. Bepecsételték útlevelünkbe, hogy elhagytuk Perut, a fickó kiszaladt az autóért és átállt az épület túloldalára, de úgy mint ahogy a Forma 1-ben kerékcserére érkeznek a pilóták. Irány a Chilei határ. Ott is kiszállás csomagostul mindenestül, versenyt szaladtunk egy másik kocsi utasaival, mi nyertünk, így a mi csomagjaink kerültek előbb a röntgengépbe, hogy átvilágíthassák azokat. (kajakot is!) Közben megkaptuk a belépési pecsétet és a 90 napos turista vízumot, rohanás tovább. Gyorsan felkötöztük újra a hajót a kocsi tetejére és irány Arica az első nagyobb város Chilében. Utólag rákérdeztünk sofőrünkre miért is volt ez a nagy sietség, miért rohant mindenki, hát azért hogy minél gyorsabban átjusson mindenki és így neki minél több fuvar beleférjen egy napba. Út közben figyelmes lettem egy táblára miszerint Santiago 2013 km, és onnan még mindig van kb. 9 óra buszozás Puconig.

Aricában megvettük a buszjegyeket majd kényelmesen elhelyezkedtünk, ugyanis volt még kb. 6 óránk a busz indulásáig. A kajak miatt több helyen alkudozni kellett, hogy ugyan már rakják föl a buszra, mindenhol kellett fizetni érte, aránylag reális összegekben sikerült megegyezzünk.(kb. 3000 Ft-nak megfelelő pesot fizettünk a kajak miatt pluszban, a 3000kmre)

Aricából fél 3kor indult a buszunk, és másnap estig utaztunk Santiagoig...Egy éjszakát még elvisel az ember a buszon, az még valahogy eltelik, videót néz, olvas, nézi a tájat, alszik… de aztán mikor megvirrad és még mindig nem ér oda akkor felmerül az emberben a Shrekből az a jelenet: „Ott vagyunk már?”

Végig a Panamerikán országúton haladtunk ismét délnek, másfél napon át csak homokot és követ láttunk leszámítva egy-két nagyobb várost. Földünk legszárazabb részén, az Atacama sivatagon utaztunk keresztül, ahol szinte sosem esik eső.

Santiago buszállomására beérve volt kb. 2 óránk az éjszakai busz indulásáig, beültünk vacsorázni valamit, és mivel a kajakért a csomagmegőrzőben horribilis összeget akartak kérni, azt is magunkkal vittük, nagy sikerünk volt:)

Utolsó éjszakára megleptük magunkat a maximális kényelemmel, „cama” -t vettünk a buszra, ami majdnem olyan, mint egy ágy. Sokkal szélesebb az ülés és jobban is dönthető, valamint egy sorban csak 3 van egymás mellett. Többször kapunk frissítőt, jobb ételt hoznak. Így két éjszaka után ez már majdnem olyan volt mintha ágyban aludtunk volna. Reggel fél9re érkeztünk meg Puconba! Végre!!! El sem hiszem… Most egy ideig buszt sem szeretnék látni, nemhogy utazni rajta.