Irány Dél-Amerika: Machu Picchu

Elérkezett a nap, hogy még egy kis mászás után megpillantsuk Peru leghíresebb inka romjait. Korai indulást terveztünk, hogy még a nagy tömeg előtt tudjak készíteni pár „turista mentes” fotót, valamint legyen időnk körbenézni kényelmesen. Reggel 6kor sikerült is elinduljunk, egy darabig az Urubamba mellett haladtunk, majd átkelve a hídon Inka lépcsőkön lépkedtünk fölfelé, közben sorra húztak el mellettünk a buszok, melyek nem kevés dollárért vitték föl a lusta turistákat a Machu Picchu bejáratához.

8-ra értünk föl, átvizsgálták csomagjainkat, hátha csákját, dinamitot, graffity –szettet akarunk becsempészni a romokhoz, hogy valami maradandót alkothassunk, nem találtak semmit, bejutottunk. Felhők gomolyogtak a hegyen, hol előtűntek a romok, hol ismét a ködbe vesztek. Fantasztikus érzés volt végre élőben látni azt amit eddig csak könyvekben és képeslapon láttam! Egy idősebb hölgy el is sírta magát mellettünk…(minket nem ríkatott meg:)

Machu Picchu a nevét az egyik hegyről kapta, mely határolja, öreg csúcsot jelent maga a szó. Hihetetlen, de csak 1911 ben fedezte fel egy észak-amerikai történész, Hiram Bingham, aki valójában nem is Machu Picchut kereste hanem egy másik ősi várost (Vilcabambát), amely az Inka birodalom utolsó bástyája volt a spanyol hódítás idején.

Habár többször is volt utalás Machu Picchu létezésére ősi térképeken és írásokban a helyi quechua törzseken kívül senki nem ismerte a romokat. Az Urubamba folyó pedig igencsak megnehezítette a hely megközelítését. A romokat teljesen benőtte a dzsungel, és a perui kormány a felfedezés után csak 23 évvel adott támogatást a hely megtisztítására és karbantartására.

A város kelet-nyugat tájolású, és teraszokra épült, így az épületek sosem vetnek árnyékot egymásra, maximális napfény ér mindent. Két részre osztható, egy déli mezőgazdasági és egy északi fekvésű városi szektorra.

A mezőgazdasági rész főként földteraszokból, és az élelem tárolására szolgáló többnyire kétszintes raktárépületekből (Collcampata) áll. A földteraszok lépcsőzetesen alakítják a hegyek oldalát, magasságuk kb. 4 méter. A csatornarendszerrel összekötött teraszok alkalmazásával megnőtt a művelhető földterület és megakadályozták a hegyoldal erózióját. Az altalajt kavics- és agyagrétegekkel alakították ki, amelyre termékeny talajt hordtak a folyóból. A szinteket kőből épített támfal tartja. A támfalba ékelt kiálló kövek voltak a lépcsők. A kb. 300 teraszon kokacserjét, burgonyát, kukoricát és édesburgonyát termeltek. Lámát és alpakát tenyésztettek.

A városi szektorban gránitból épült házak, valamint vallási és szertartási célokat szolgáló épületek találhatóak.A város nyugati szélén áll a szent kõ, az Intihuatana, azaz "a Nap tartóoszlopa". A kis csonka gúla közepébõl a sziklatömbbõl kifaragott, óriási kõ napóra áll ki. A fõpapok obszervatóriumként használták, megfigyeléseik és számításaik alapján feltérképezték a csillagos ég változásait,így egészen pontosan tudták a nap-éj egyenlőséget és a téli nyári napfordulókat.

Az épületek – tetejüket kivéve – mind fennmaradtak. Ez is bizonyítja, hogy az inkák kiváló építőmérnökök és nagyszerű útépítők voltak. Az építkezés során nem használtak habarcsot; masszív kőtömböket faragtak ki és azokat építették egymásra.

Attól függően, hogy mire használtak egy épületet más volt a megmunkálása a falaknak, köveknek. A házak durvább, pontatlanabb illesztésű kövekből álltak, míg a vallási szertartásokra használt épületeket finoman megmunkált mértani pontossággal illesztett kövek alkották. A legszebb ilyen épület a Nap temploma volt.

Miután körbesétáltuk a városi részt ismét egy kis hegymászásra adtuk a fejünket, a Machu Picchu másik hegycsúcsára Wayna Picchu-ra indultunk, amely fiatal csúcsot jelent. Meredek hegyoldalba vájt pici kőlépcsőkön haladtunk egyre magasabbra, nem nagyon mertünk lenézni. Fantasztikus kilátás nyílt a csúcs tetejéről a Machu Picchura, és a fenti romok is lélegzetelállítóak voltak. Már dél is elmúlt, mire visszaértünk a romokhoz, ismét nekiindultunk, hogy végigjárjuk a várost, de most hagytunk magunknak időt, hogy elvesszünk a részletekben. Minden érdekesebb épületnek kicsit utána olvastunk, belehallgattunk egy-két idegenvezető monológjába (hozzáteszem, nem volt szerencsénk, épp egy japán csoport árasztotta el a területet..), volt időnk gyönyörködni a Világ 7 csodájának egyikében. Annyira lekötött mindkettőnket a sok látnivaló, hogy csak akkor vettük észre mennyire elfáradtunk, mikor már lefelé bandukoltunk a lépcsőkön. 7 órát töltöttünk a romok közt! Nagyon örülök, hogy nem egy utazási irodával voltunk fent, akik másfél óra idegenvezetés után adnak még 1-2 óra szabad programot az embernek és aztán nyomás tovább mert még 3 romot meg kell nézni aznap...

Hazafelé még egy enyhe zápor is elkapott minket, gyönyörű szivárványt festve az Urubamba völgy felé, de legalább kicsit felfrissültünk!

Na de most jöjjenek a képek, hogy Ti is gyönyörködhessetek egy kicsit!