Pucon hangulatfelelőse, a Villarrica vulkán más szemszögből

Mielőtt magunk mögött hagytuk volna Pucont, én még mindenképp szerettem volna megmászni a Villarrica vulkánt. 2 hónapon keresztül minden nap lestem mennyire füstölög, mennyi hó van még rajta, megszámlálhatatlan képet készítettem róla, nehogy már anélkül jöjjek el Puconból, hogy nem jártam a tetején!

Megkérdeztük az irodát, csatlakozhatnék-e valamelyik csoportjukhoz a napokban, mondták, hogy válasszak egy napot, bármikor szívesen látnak!

Február 12 volt a csúcstámadás napja, reggel 7:30-ra kellett az irodába érkezni, ahol bakancsot, kabátot, nadrágot, hátizsákot, hágóvasat, jégcsákányt és bukó sisakot kaptunk, majd buszba pakoltak minket és irány a Villarrica Nemzeti Park, mely kb. 1 óra buszozásra volt Pucontól. A vulkán lábánál állva nem is tűnt olyan vészesen messzinek a csúcs…csalóka:)

Ott eldönthettük, hogy az első 400 m szintet lifttel akarjuk megtenni vagy gyalog. A csapat nagy része a lift mellett voksolt, 8an a sétára szavaztunk. Tavaly Gyuszi és Eki, idén Marci, Kicsi, Nyenyó is sétáltak, pont én liftezgessek?

Majd egy órát mentünk fölfelé a lift alatt a moréna halmokon, csapatunkból 3an már a felénél feladták. A lift tetejétől egy másik túravezető vett át minket, aki az első pici hókupacnál felvetette velünk a bukósisakot és jégcsákányt adott a kezünkbe, hogy átérezzük a helyzet komolyságát. Elmondta milyen sűrűn állunk majd meg aztán egy kukkot nem szólt hozzánk. 2 német csaj, 1 francia párocska és jómagam tartottunk a 2847 m magasan lévő kráterhez, amely ekkor is füstölgött. Másfél óra gyaloglás után felértünk egy platóra, onnantól már hóban mentünk majdnem végig és erős szél fújt, úgyhogy hamar magunkra kapkodtuk az összes ruhánkat. Vezetőnk szigorúan tartotta az óránkénti pihenőt, és ha valaki előbb megállt kicsit kifújni magát, elkezdett füttyögni neki, hogy Fölfelé még! Arriva mas arriva! Mi voltunk az utolsó csoport, a többiek majd egy órát nyertek a liftezéssel, mire a kráter alá értünk a többiek már visszafelé tartottak.

Az utolsó fél órát megint moréna halmokon tettük meg, nehéz volt haladni az erős széltől és a masszív kénszagtól, mely egy-egy szippantással végigmarta az egész légcsövedet.

Felértünk!4-4és fél óra alatt 1300 m szintet másztunk fel, hogy megpillantsuk a krátert és gyönyörködhessünk a meseszép kilátásban, ami a szemünk elé tárult. Ameddig elláttunk mindenhol apró tavak, folyók, hegyek és 6 vulkán is látható volt. Sajnos ez nem sokáig tartott, mert kedves vezetőnk közölte, hogy 15 percünk van, aztán csipkedhetjük magunkat lefelé, úgyhogy enni sem volt időnk, kicsit elbóklásztunk a kráter mentén, aztán már menni is kellett.

Lefelé sokkal gyorsabban haladtunk, ugyanis a hóba bob pályához hasonló csúszdák voltak vájva, ahova csak lecsüccsentünk egy fenékvédővel és jégcsákányunkkal fékezve magunkat, suhantunk lefelé. Egészen a felvonó tetejéig ki volt építve a pálya, onnan meg már csak egy kicsi séta volt a parkolóig.

Vegyes érzelmekkel érkeztem vissza Puconba, ami nagyon pozitív volt számomra, hogy ugyan tudták, hogy nem helyi vagyok, de miután a többieknek elmondták a dolgokat angolul, nekem külön elmondták spanyolul, végre nem éreztem magam annyira „turistának”. Nagyon szép volt fentről a kilátás, ami viszont igencsak beárnyékolta ezeket a dolgokat, hogy az egész egy nagy rohanás volt, nemhogy fotózni nem volt idő, de még a szendvicseinket sem tudtuk sosem befejezni. Út közben és a csúcson a túravezetők nem vették a fáradtságot, hogy elmutogassák, hol mit látunk, mit lehet tudni a helyről és tényleg csak akkor szóltak hozzánk, amikor feltétlenül szükséges volt…

Ez lehet a hátul ütője a szervezett túrázásnak. Ennek ellenére nagyon örülök, hogy jártam fönn!

Menetelés a morénahalmokon még a lift alatt

Nem is tűnik olyan messzinek...

Alakul a panoráma

Az előttünk járó csapat "csúcstámadás" előtt

Csapatunk és kedves vezetőnk(bezzeg ő nem vett bukósisakot)

Elérve a platót rövid pihenőt tartottunk

A kráter(előtérben koszos hó)

Petra és a kráter

Pucont és környékét úgy hívják "Lake district" (Tóvidék)

Könnyed séta a kráter peremén

Ez volt a legizgalmasabb pálya ahol csúsztunk

Térdkímélő, hipergyors lejövetel a vulkánról, mindössze egy kis havat igényel

12 óra munka után másfél hónap lábadozás

Háát…eredeti számításaink nem igazán jöttek be, változott a terv. Kb. 6 hete Gyuszinak egyik napról a másikra bedagadt a bal tér, olyan lett mintha egy fél pingpong labdát rejtett volna alá. Így nem tudott kajakba ülni, mert pont ott nyomja a kajak combtámasza. 3-4 nap elteltével sem lett jobb, ezért bevonultunk a helyi korházba, ahol 2 óra várakozás után végre minket is behívtak. Név szerint szólították az embereket, ennek ellenére mindenki az ajtóban tolongott mintha így hamarabb bejutna. A doktornő ránézett, kicsit megtapogatta, megkérdezte mi történt, majd a gyógyszerallergia után érdeklődött és kitöltötte a receptet. Egy hetes antibiotikum kúrát javasolt a hosszas kivizsgálás után. Megnyugodtunk, Gyuszi elkezdte szedni a gyógyszert, ami amúgy egy vagyon volt, az első nap után egy kicsivel jobb is lett a térde, ezért kijött a folyóra kipróbálni. Kétszeresére dagadt és innen már az istennek nem akart javulni. Már 2 hete nem dolgozott, pihentette, de semmi javulás. A guide-ok pénzt kezdtek összedobni nekünk, mintha már az éhenhalás fenyegetett volna minket. Ez persze erős túlzás, mindössze annyiról van szó, hogy nem tudtunk félre tenni pénzt, az én fizetésem meg csak arra elég, hogy fizessük a lakbért, együnk, igyunk. (Ez egy nagy gesztus volt a guidok részéről, ha az ember bajba kerül, nagyon lehet számítani a többiek segítségére!)

Az egyik guide felajánlotta, hogy az ő biztosításával, az orvosához el tudnánk menni, a Pucontól mindössze fél órányira lévő Villarricába, ugyanis itt Puconban csak háziorvosok vannak, akikkel csak konzultálni lehet nem kevés összegekért, de semmi sebészi beavatkozást nem tudnak elvégezni, a kórházat meg már próbáltuk. (Itt Chilében úgy működik az egészségügy, hogy minden ember szabadon eldöntheti, hogy fizet-e biztosítást havonta, és mennyit, ilyenkor az orvosi ellátás bizonyos %át kell csak kifizetnie, vagy semmit, vagy csak akkor fizet mikor orvoshoz megy, viszont akkor a teljes összeget kell megtérítenie.)

Az orvos ránézett Gyuszi lábára és rögtön mondta, hogy fölösleges volt az antibiotikum, teljesen másról van szó. Injekciós fecskendőt, tűt kapott elő és 3-4 ml vért szívott le Gyuszi térdérből. Valamilyen ütés hatására egy haematoma/vérömleny keletkezett belül. Azóta még egyszer leszívta, és mondta, hogy várni kell míg felszívódik.

Ennek több hete már, nagyon lassan javulni látszik a helyzet, de kajakba még biztos nem tud ülni Gyuszi egy darabig.

Hatalmas, nyaralni vágyó tömeg árasztotta el Pucont és napról napra egyre több utasa lett a Trancurának. Körönként 6-8 hajó ment vízre és harmadik kör is jutott minden napra. Így este 11, fél 12 előtt sosem kerültem haza, az utolsó körben meg hiába mondtam, hogy fény nélkül nem tudok jó fotókat készíteni, mennem kellett. Elmentem a nagyfőnökhöz beszélni vele, hogy ez így nem jó, gyakorlatilag a boltba nem tudok elmenni bevásárolni, így, hogy mindig későn érek vissza a városba és amúgy is sötét és bemozdult képek lesznek. Amúgy sem fair teljesen a dolog, ugyanis úgy volt, hogy jan. 1-től filmes gépet kapok és arra kell fotózzak, így nem az enyém amortizálódik a sok portól, ennek ellenére még mindig az én gépemet használtam. Valószínűleg nem a legjobb pillanatában sikerült elkapjam, közölte, hogy mégis mit képzelek, az a dolgom, hogy fotózzak, ha nem tetszik, akkor meg mehetek, talál ő másik fotóst, és hogy én milyen lusta vagyok! Fizetésemelésről hallani nem akart, annak ellenére, hogy tömegesen vásárolták a képeimet, az meg nem érdekelte, hogy az esti fotók rosszak…

Ezek után gondolhatjátok mekkora kedvvel dolgoztam reggel 10től este 11ig.

Ezek következménye, hogy febr.10-én felmondtunk mindketten, ugyanis annak semmi értelme, hogy én aprópénzért szétdolgozzam az agyam, Gyuszi lábának meg még biztos kell pár hét, addigra meg vége a szezonnak. Úgy döntöttünk, akkor inkább kihasználjuk a „nyarat” és lemegyünk most dél Chilébe, Patagoniába, mert most még aránylag jó idő van és eső is kevesebb, mint mondjuk áprilisban.

Ezért aztán elindultunk délre, hisz Kispál és a Borz is megmondta, hogy „Akik élnek azok délnek mennek…”

Jöjjön még egy-két kép Puconból és környékéről:

Olykor a túravezetők is vízbe pottyannak, háttérben Tomas épp egy sziklában akadt meg

.. és akkor a safety kajakos segít..avagy a két jómadár Tomas és Gyuszi

El Feo-ezt a vonalat egyedül Tomas használta

Egyszer így végződött

de az utasok imádták:)

Pár kép a Maichin nevű folyóról (előtérben Tomas és Gyuszi, Kicsi a zúgó elején)

Magyar virág Baszk vendégszirommal (Kicsi, Tomas, Gyuszi és Txomin)

El Feo- Nyenyó, Marci és Tomas

Nyenyó élvezi a csónakázást, a fiúk meg had evezzenek:)

Majd a pihi után HIGHSIDE!

Tomas a Marimanban (a hajó gyorsabbnak bizonyult)

Tomas lába...

El Feo-Gyuszi

El Feo-A csúnya

Gyuszi surfing

Hajójavítás-Marci és Kistehénke

Délutáni szieszta, avagyTomas raftot ragaszt

Turismo Trancura hydrospeed-ruha állományának ékes darabja, avagy Petra hydrospeed előtt

Én is eveztem ám!:) Tomas volt a kapitány

Azok a dolgos hetkoznapok...

Lassan két hónapja éldegélünk Puconban, ismerjük az összes kóbor kutyát, ahogy ők is ismernek minket. A főutcán már nem tudunk úgy végigsétálni, hogy ne találkoznánk össze ismerősökkel. Kezdünk teljesen belesimulni a kisváros forgatagába.
Beállt a napi ritmusunk is, reggel mindenki megy a dolgára, este pedig mint egy nagy család üljük körül az asztalt, vacsorázunk, sörözgetünk sztorizgatunk, vagy asadora vagyunk hivatalosak.
Dél- Amerikában a társasági összejövetelek formája az asado, amely gyakorlatilag egy kerti sütögetésnek felel meg, faszénen sül a disznó, marha, csirkehús, a chilei kolbász (ami ugyan nagyon ízletes, de meg sem közelíti a magyar rokonát), közben fogy a sör meg a bor. A végére általában nagy táncos mulatság kerekedik az egészből, a hús elfogy az utolsó szemig, sörből még hírmondó sem marad. Kiváló alkalom új emberek megismerésére és egyben spanyol szókincsünk bővítésére!
Tavaly ilyenkor 30-35 fok volt nap közben, felhőt sem lehetett látni az égen Gyuszi elmondása szerint. Idén kicsit máshogy alakulnak az időjárási viszonyok, most már lassan másfél hete jönnek-mennek a felhők, ha kisüt a nap, akkor nagyon meleg kerekedik, de az árnyékban azért hűvös van, reggelente meg kifejezetten jól esik egy pulóver. Aztán van, hogy beborul és megnyílnak az ég csatornái, úgy esik olyankor az eső, mintha sosem akarná abbahagyni, hatalmas cseppekben. Mostanában ez átlag 2 naponta következik be.
Napjaink elég egyformán zajlanak, általában fogalmunk nincs róla milyen nap van, hiszen a hétvége éppúgy munkanap nekünk mint a hét bármely más napja. Gyuszi reggel 9re jár a Trancura nevű „gyárba”, én 10re. Nagyon sokat alszunk itt mindketten, ahhoz képest amennyit otthon aludtunk. Minden reggel van idő egy kávéra (de akár 2-re isJ), teára, enni valamit, kicsit olvasgatni, vagy beszélgetni. A főútra kell kisétáljunk és leintenünk a Trancurás kisbuszt. A reggeli 9-es kisbusz viszi ki a guide-okat a Trancura vízparti bázisára, a resortra, ahonnan indul az összes túra. Tomasnak és Gyuszinak ezt a buszt kell minden reggel elérni, ami ugyan nem egy lehetetlen vállalkozás, olykor mégis szükség van az 500 m-es sprintre :). Én a reggel 10es busszal, már az utasokkal érkezem a Resortra. Marci meg még rápihen egy kicsit a napra, ilyenkor ugyanis, mikor végre mindenki elmegy munkába, ismét elcsendesül a ház, teret adva a zavartalan, édes álmoknak.
Trancura, a mapuche indiánok nyelvén, mapudunguul, „folyó fehér sziklákkal”-t jelent. (hogy mindez hogy fér bele egy szóba azt ne kérdezzétek). A közelben ered, a Quetrupillan és a Lanin vulkánok között és a Villarrica tóba folyik. A Quetrupillan vulkán 1920-as évekbeli kitörésekor lefolyó forró láva alakította ki a folyó felső szakaszának a raftingra alkalmas medrét. A folyó ezen felső szakasza több WW 4 es zúgóban is bővelkedik, és van egy sokak szerint WW5 ös zúgó is. Látványos, nagy esésű rapidok, hatalmas hullámokkal, 15 évüket betöltött fiataloknak és felnőtteknek ajánlják. A folyó ezután következő szakaszát mint Alsó Trancura adják el, mely WW3as zúgókat tartalmaz családoknak és gyerekeknek ajánlottan. Hogy érezni lehessen a különbséget, a felső szakaszon 7 ember ül a raftban (túravezetővel együtt) teljes neoprén ruhában, míg az alsó szakaszon 11en ülnek egy kicsivel nagyobb raftban és csak mentőmellényt és sisakot kapnak az utasok.
Mi magyarok mindhárman a felső szakaszon dolgozunk.
Az utasok mikor megérkeznek a resortra, mely a felső szakasz vége és az alsó szakasz beszállópontja is egyben, kapnak egy kis felvilágosítást a dolgok menetéről és megkapják a felszerelésüket, majd ismét buszba szállnak a túravezetőkkel, a kamerással és jómagammal és földúton a folyó mentén 15 percet utazunk a beszálló pontig. Itt mielőtt még hajóba szállnának meghallgatják a safety talkot, mit kell tegyenek a saját biztonságuk érdekében, majd csoportokba osztják őket a giude-ok és eljön az én időm is, elkészíthetem róluk az első képet teljes menetfelszerelésben, hajóstul, giude-ostol, folyóstul. Itt kezdődik a fiúk munkája, Tomas utasokat kap hajójába, és vezényletével megindul a raft a zúgók felé, Gyuszi meg kajakba ül és biztonsági kajakosként a csapat élén halad, a nehezebb, nagyobb zúgókban bevárja a hajókat és szükség esetén segít a vízbe esett embereken.
A hajók nekiindulnak a folyónak, én meg visszamászok a földútra a kocsihoz másodmagammal, és megyünk az első megközelíthető zúgóhoz. A videós srácnak a beceneve magyarra fordítva Disznócska, amely, azt kell hogy mondjam, illik is rá, emellett egy nagyon kedves gyerek, élmény együtt dolgozni vele! Már munkánk elején nagyon lelkesen elegyedett szóba velem, akkortájt én ebből egy kukkot nem értettem, ez azonban nem befolyásolta lelkesedését. Azóta rengeteget fejlődött a spanyolom, köszönhető többek közt Neki is. 3 helyre tudunk eljutni, ahol fotózni és videózni lehet a hajókat, melyekhez általában nem sima turistaösvények vezetnek, hanem meredek partszakaszokon, gyökerekbe, bokrokba kapaszkodva csúszunk-mászunk, folyóban álló hatalmas sziklákon ugrálva jutunk le a folyó mellé. Az utolsó helyhez még egy bambuszerdőn s át kell vágjunk. A három hely közötti utat meg kocsival tesszük meg, amikor is általában nyeljük a port, ugyanis a földúton rajtunk kívül mások is járnak, és bevett dél-amerikai szokás, hogy leeresztett ablakkal az előtted guruló kocsitól mindössze 2 m-re lemaradva kell mennünk. Munkánk szépségéhez tartozik továbbá az állandó rohanás, a szezon elején a böglyök, az állandó égető nap, az esetleges megbotlás a sziklákon, a reggeli pókhálózás az ösvényeken, szederbokrok szúrós indáinak ragaszkodása hozzád és még sorolhatnám…(Amit mostanában a legjobban élvezünk, hogy most érik a szeder és a málna. Az út menti bokroknál néha kicsit elakadunk…)
Nagyjából egy időben érünk vissza a resortra a túrával, ekkor már délután egy óra van. 2 óránk van ebédelni és kicsit sziesztázni a délutáni kör előtt. Jessica, a guide-ok főnöke főz rendszeresen, hozzá lehet befizetni „menzára”, mely igazi chilei-házi étek, és mikor eléd teszik, nincs az az érzésed, hogy sajnálják tőled, tisztességes adagokat kapunk. Ebéd utáni pihenőben sokan keresnek egy üres hajót és oda heveredve alszanak egy órát, mindig akadnak páran akik pingpongoznak, mi Gyuszival főleg az elején, spanyol tanulásra fordítottuk az időnket. Tomas általában kötéltechnikát gyakorol, és különféle csomókra tanítja hirtelenjében verbuválódott lelkes közönségét. Marci általában ilyenkor érkezik meg a resortra, hogy kimenjen az Alsó Trancura beszálló pontjára kajakozni. Marci ugyanis azzal a szándékkal jött Chilébe, hogy Ő meg akar tanulni vadvízi kajakozni. A kezdeti rossz tapasztalatok sem szegte kedvét, sőt olyannyira lelkes, hogy szakadó esőben is fülig érő mosollyal igyekszik a folyóra, vállán toldozott-foldozott kajakjával, amit el is nevezett Kistehénkének. Amennyiben szép az idő én is vele tartok, kajakommal, melynek 1/5-öd részt én is tulajdonosa lettem. Még egy kis gyakorlás és talán kevesebb úszással sikerül megeveznem az Alsó szakaszt, melyet Marci már úszás nélkül teljesít!!(Ezúton is köszönet Tomasnak a mentésért!)
Délután 3kor indul a városból az újabb csapat a folyóhoz, és minden ugyan úgy folytatódik, ahogy délelőtt. A második körből 6körül érünk vissza a resortra. Csúcsszezonban még van harmadik kör is, ami 6kor indul és a guide-ok este 10 előtt nem érnek be Puconba.
Este 7re érünk az utasokkal a városba, én még akkor eladható állapotba teszem a képeket az egyik irodában, majd hazasétálok, leghamarabb este 8 ra érek haza. Gyuszi meg Tomas se sokkal hamarabb. Este 8kor itt még süt a nap és világos van, olyan mintha még csak délután 5 óra lenne, napjaink általában éjfélig tartanak.
Jó háziasszonyhoz illően megfőzöm a vacsorát, amiből igyekszem akkora mennyiséget kreálni, hogy legalább 2 napig kitartson (aki ismeri Gyuszi étvágyát, az tudja, hogy ez vakmerő vállalkozás), így általában naponta 2x eszünk meleget, egy kis chilei és egy kis otthoni íz is jut a tányérunkra (úgyhogy aggodalomra semmi ok, elfogyni nem fogunk, sőt!)
Aztán egyszer csak éjfél lesz, majd másnap...harmadnap…
A napok félelmetesen gyorsan múlnak itt is, észbe sem kapunk és mindjárt csomagolhatunk. Hát így élünk mi itt Chilében!
Vegul bemutatnam a folyot:

Safety talk Jordan modra

Trancura felso, beszallo pontAz elso 500m sikviz, kivallo hely a gyakorlasra
Az elso zugo: El Chuncho (egy chilei madar neve, ami regen itt elt)
Luchin munka kozben
2. zugo: La puerta de infierno/ Gargante (A pokol kapuja/ az ordog torka) Jorgea puerta masik aga

Surf-hullam, Raul rodeozik
olykor ez is megesik...de az utasok imadjak:)

A segitseg kajakon erkezik (Gyuszi kimenti az utast a hengerbol)

Ujabb lehetoseg az utasok szorakoztatasara...
Tomas munka kozben

3. zugo El Feo- A csunyaHatterben a Villarrica vulkan

4. zugo Mariman, melyet az utasok nem eveznek, a turavezetok hozzak le a hajokat (Danilo)
5. zugo La ultima Sonrisa- Az utolso mosoly

Ami az utolso mosoly utan meg kovetkezik...

ez meg a folyorol visszafele jovet megtetszett:)

Munkatarsaink:)