Irány Dél-Amerika: Azok a dolgos hetkoznapok...

Lassan két hónapja éldegélünk Puconban, ismerjük az összes kóbor kutyát, ahogy ők is ismernek minket. A főutcán már nem tudunk úgy végigsétálni, hogy ne találkoznánk össze ismerősökkel. Kezdünk teljesen belesimulni a kisváros forgatagába.
Beállt a napi ritmusunk is, reggel mindenki megy a dolgára, este pedig mint egy nagy család üljük körül az asztalt, vacsorázunk, sörözgetünk sztorizgatunk, vagy asadora vagyunk hivatalosak.
Dél- Amerikában a társasági összejövetelek formája az asado, amely gyakorlatilag egy kerti sütögetésnek felel meg, faszénen sül a disznó, marha, csirkehús, a chilei kolbász (ami ugyan nagyon ízletes, de meg sem közelíti a magyar rokonát), közben fogy a sör meg a bor. A végére általában nagy táncos mulatság kerekedik az egészből, a hús elfogy az utolsó szemig, sörből még hírmondó sem marad. Kiváló alkalom új emberek megismerésére és egyben spanyol szókincsünk bővítésére!
Tavaly ilyenkor 30-35 fok volt nap közben, felhőt sem lehetett látni az égen Gyuszi elmondása szerint. Idén kicsit máshogy alakulnak az időjárási viszonyok, most már lassan másfél hete jönnek-mennek a felhők, ha kisüt a nap, akkor nagyon meleg kerekedik, de az árnyékban azért hűvös van, reggelente meg kifejezetten jól esik egy pulóver. Aztán van, hogy beborul és megnyílnak az ég csatornái, úgy esik olyankor az eső, mintha sosem akarná abbahagyni, hatalmas cseppekben. Mostanában ez átlag 2 naponta következik be.
Napjaink elég egyformán zajlanak, általában fogalmunk nincs róla milyen nap van, hiszen a hétvége éppúgy munkanap nekünk mint a hét bármely más napja. Gyuszi reggel 9re jár a Trancura nevű „gyárba”, én 10re. Nagyon sokat alszunk itt mindketten, ahhoz képest amennyit otthon aludtunk. Minden reggel van idő egy kávéra (de akár 2-re isJ), teára, enni valamit, kicsit olvasgatni, vagy beszélgetni. A főútra kell kisétáljunk és leintenünk a Trancurás kisbuszt. A reggeli 9-es kisbusz viszi ki a guide-okat a Trancura vízparti bázisára, a resortra, ahonnan indul az összes túra. Tomasnak és Gyuszinak ezt a buszt kell minden reggel elérni, ami ugyan nem egy lehetetlen vállalkozás, olykor mégis szükség van az 500 m-es sprintre :). Én a reggel 10es busszal, már az utasokkal érkezem a Resortra. Marci meg még rápihen egy kicsit a napra, ilyenkor ugyanis, mikor végre mindenki elmegy munkába, ismét elcsendesül a ház, teret adva a zavartalan, édes álmoknak.
Trancura, a mapuche indiánok nyelvén, mapudunguul, „folyó fehér sziklákkal”-t jelent. (hogy mindez hogy fér bele egy szóba azt ne kérdezzétek). A közelben ered, a Quetrupillan és a Lanin vulkánok között és a Villarrica tóba folyik. A Quetrupillan vulkán 1920-as évekbeli kitörésekor lefolyó forró láva alakította ki a folyó felső szakaszának a raftingra alkalmas medrét. A folyó ezen felső szakasza több WW 4 es zúgóban is bővelkedik, és van egy sokak szerint WW5 ös zúgó is. Látványos, nagy esésű rapidok, hatalmas hullámokkal, 15 évüket betöltött fiataloknak és felnőtteknek ajánlják. A folyó ezután következő szakaszát mint Alsó Trancura adják el, mely WW3as zúgókat tartalmaz családoknak és gyerekeknek ajánlottan. Hogy érezni lehessen a különbséget, a felső szakaszon 7 ember ül a raftban (túravezetővel együtt) teljes neoprén ruhában, míg az alsó szakaszon 11en ülnek egy kicsivel nagyobb raftban és csak mentőmellényt és sisakot kapnak az utasok.
Mi magyarok mindhárman a felső szakaszon dolgozunk.
Az utasok mikor megérkeznek a resortra, mely a felső szakasz vége és az alsó szakasz beszállópontja is egyben, kapnak egy kis felvilágosítást a dolgok menetéről és megkapják a felszerelésüket, majd ismét buszba szállnak a túravezetőkkel, a kamerással és jómagammal és földúton a folyó mentén 15 percet utazunk a beszálló pontig. Itt mielőtt még hajóba szállnának meghallgatják a safety talkot, mit kell tegyenek a saját biztonságuk érdekében, majd csoportokba osztják őket a giude-ok és eljön az én időm is, elkészíthetem róluk az első képet teljes menetfelszerelésben, hajóstul, giude-ostol, folyóstul. Itt kezdődik a fiúk munkája, Tomas utasokat kap hajójába, és vezényletével megindul a raft a zúgók felé, Gyuszi meg kajakba ül és biztonsági kajakosként a csapat élén halad, a nehezebb, nagyobb zúgókban bevárja a hajókat és szükség esetén segít a vízbe esett embereken.
A hajók nekiindulnak a folyónak, én meg visszamászok a földútra a kocsihoz másodmagammal, és megyünk az első megközelíthető zúgóhoz. A videós srácnak a beceneve magyarra fordítva Disznócska, amely, azt kell hogy mondjam, illik is rá, emellett egy nagyon kedves gyerek, élmény együtt dolgozni vele! Már munkánk elején nagyon lelkesen elegyedett szóba velem, akkortájt én ebből egy kukkot nem értettem, ez azonban nem befolyásolta lelkesedését. Azóta rengeteget fejlődött a spanyolom, köszönhető többek közt Neki is. 3 helyre tudunk eljutni, ahol fotózni és videózni lehet a hajókat, melyekhez általában nem sima turistaösvények vezetnek, hanem meredek partszakaszokon, gyökerekbe, bokrokba kapaszkodva csúszunk-mászunk, folyóban álló hatalmas sziklákon ugrálva jutunk le a folyó mellé. Az utolsó helyhez még egy bambuszerdőn s át kell vágjunk. A három hely közötti utat meg kocsival tesszük meg, amikor is általában nyeljük a port, ugyanis a földúton rajtunk kívül mások is járnak, és bevett dél-amerikai szokás, hogy leeresztett ablakkal az előtted guruló kocsitól mindössze 2 m-re lemaradva kell mennünk. Munkánk szépségéhez tartozik továbbá az állandó rohanás, a szezon elején a böglyök, az állandó égető nap, az esetleges megbotlás a sziklákon, a reggeli pókhálózás az ösvényeken, szederbokrok szúrós indáinak ragaszkodása hozzád és még sorolhatnám…(Amit mostanában a legjobban élvezünk, hogy most érik a szeder és a málna. Az út menti bokroknál néha kicsit elakadunk…)
Nagyjából egy időben érünk vissza a resortra a túrával, ekkor már délután egy óra van. 2 óránk van ebédelni és kicsit sziesztázni a délutáni kör előtt. Jessica, a guide-ok főnöke főz rendszeresen, hozzá lehet befizetni „menzára”, mely igazi chilei-házi étek, és mikor eléd teszik, nincs az az érzésed, hogy sajnálják tőled, tisztességes adagokat kapunk. Ebéd utáni pihenőben sokan keresnek egy üres hajót és oda heveredve alszanak egy órát, mindig akadnak páran akik pingpongoznak, mi Gyuszival főleg az elején, spanyol tanulásra fordítottuk az időnket. Tomas általában kötéltechnikát gyakorol, és különféle csomókra tanítja hirtelenjében verbuválódott lelkes közönségét. Marci általában ilyenkor érkezik meg a resortra, hogy kimenjen az Alsó Trancura beszálló pontjára kajakozni. Marci ugyanis azzal a szándékkal jött Chilébe, hogy Ő meg akar tanulni vadvízi kajakozni. A kezdeti rossz tapasztalatok sem szegte kedvét, sőt olyannyira lelkes, hogy szakadó esőben is fülig érő mosollyal igyekszik a folyóra, vállán toldozott-foldozott kajakjával, amit el is nevezett Kistehénkének. Amennyiben szép az idő én is vele tartok, kajakommal, melynek 1/5-öd részt én is tulajdonosa lettem. Még egy kis gyakorlás és talán kevesebb úszással sikerül megeveznem az Alsó szakaszt, melyet Marci már úszás nélkül teljesít!!(Ezúton is köszönet Tomasnak a mentésért!)
Délután 3kor indul a városból az újabb csapat a folyóhoz, és minden ugyan úgy folytatódik, ahogy délelőtt. A második körből 6körül érünk vissza a resortra. Csúcsszezonban még van harmadik kör is, ami 6kor indul és a guide-ok este 10 előtt nem érnek be Puconba.
Este 7re érünk az utasokkal a városba, én még akkor eladható állapotba teszem a képeket az egyik irodában, majd hazasétálok, leghamarabb este 8 ra érek haza. Gyuszi meg Tomas se sokkal hamarabb. Este 8kor itt még süt a nap és világos van, olyan mintha még csak délután 5 óra lenne, napjaink általában éjfélig tartanak.
Jó háziasszonyhoz illően megfőzöm a vacsorát, amiből igyekszem akkora mennyiséget kreálni, hogy legalább 2 napig kitartson (aki ismeri Gyuszi étvágyát, az tudja, hogy ez vakmerő vállalkozás), így általában naponta 2x eszünk meleget, egy kis chilei és egy kis otthoni íz is jut a tányérunkra (úgyhogy aggodalomra semmi ok, elfogyni nem fogunk, sőt!)
Aztán egyszer csak éjfél lesz, majd másnap...harmadnap…
A napok félelmetesen gyorsan múlnak itt is, észbe sem kapunk és mindjárt csomagolhatunk. Hát így élünk mi itt Chilében!
Vegul bemutatnam a folyot: