Irány Dél-Amerika: Torres del Paine Nemzeti Park

Ha megnézel egy könyvet, melyben a világ legszebbnek mondott nemzeti parkjai vannak, akkor a Torres del Paine Nemzeti Parkot biztosan megtalálod köztük. 3 hatalmas gránit tornya, melyekről a park nevét is kapta, azúrkék tavai, megszámlálhatatlan patakja, forrása, erdői, hatalmas gleccserei valóban lenyűgöző látványt nyújtanak az embernek, de hogy valóban a világ legszebb parkjai közé sorolható-e, abban nem vagyok biztos, de ehhez azt hiszem jó pár nemzeti parkot kell még tanulmányozzak:)
Hajóutunk végállomása Puerto Natales szürke kis város Dél -Patagóniában, ahova minden turista azért jön, hogy egy, max. 2 nap után egyenesen a Torres del Paine-ba menjen. Mi is hasonlóan terveztük a programot annyi különbséggel, hogy felmerült egy halvány reménysugár, hogy meg tudunk szervezni egy tengeri kajakos túrát a Serrano folyóra (a nemzeti parkban van szintén), mely gyönyörű gleccserek mellett haladva folyik az Ultima Esperanza fjordon keresztül az óceánba. Ha befizetünk egy szervezett útra, a 3 napos evezés 750 USA$ lett volna fejenként, amit kissé sokalltunk. Viszont Gyuszi ismerőse, egy Szlovéniából ismert török túravezető srác, aki épp itt dolgozott, próbált nekünk segíteni, hogy tengeri kajakot bérelve túravezető nélkül is elmehessünk. A városban egyetlen céget sem találtunk, aki foglalkozott volna hajókölcsönzéssel, mindössze egy iroda mondta, hogy ha szerzünk engedélyt az Armadától, a parti őrségtől, akkor esetleg lehet szó róla. Útlevél fénymásolattal, Gyuszi chilei túravezető igazolványával, ami vadvízre szól (!) és részletes listával, ami a biztonsági felszereléseinket tartalmazza, kerestük fel a parti őrséget, akik nem adták meg az engedélyt a kb. Tisza jellegű folyóra, mondván, hogy Gyuszi nem ezen a folyón túravezető és nem ismeri! Kicsit beleéltem már magam, így nagy csalódás volt a visszautasítás, de nem volt mit tenni, itt minden a pénzről szól ebben a 2 hónapban és nincs rugalmasság.
Ezért aztán másnap nyakunkba vettük ismét hátizsákjainkat és elindultunk a parkba, mely mindössze 112 km-re van Puerto Natalestől. A 181,000 hektár nagyságú parkot minden évben több mint 200 000 ember látogatja, főként januárban és februárban, így számíthattunk rá, hogy nem leszünk magunk, de hogy szabályos turista áradat lesz az ösvényeken, arra mi sem voltunk felkészülve. Ez a baj a világ leglegleg-jeivel…
Az 1959 ben alakult, UNESCO által is védett park különlegessége, hogy kis hegységrendszere teljesen különbözik az Andok vonulataitól, hegyei 12 millió évvel ezelőtt formálódtak a vulkáni lávából. Természetes élőhelye a nandunak (struccféle) és a guanaconak (mely a lámához hasonló négylábú) és még számos egyéb állatnak (róka, puma…)
A parkban lehetőség van a lovaglásra, túrázásra, kajakozásra, biciklizésre és sziklamászásra is, melyhez azonban külön engedély kell és több száz dollár. A 2600-2800 m magas gránit tornyok hatalmas kihívást jelentenek a tapasztalt mászóknak is, főleg, hogy az uralkodó szél átlag 80-90 km/órás…
Túrázóknak több bevált trekking útvonalat is ajánlanak, attól függően, hogy hány napot szán rá az ember. Az egy napostól a másfél hetes túráig mindenre van lehetőség. A két legnépszerűbb út egyike egy W alakú túra, ahol gyakorlatilag a W szárai mentén 3 völgybe lehet eljutni. Az első völgyben a 3 gránit pillérre nyílik fantasztikus kilátás, előtérben egy tó, melynek vízutánpótlásáról folyamatosan gondoskodnak a fölötte húzódó gleccserek, a második völgyben mesebeli erdőben haladsz felfelé egy folyó mentén, körülötted patkó alakban hatalmas gránitcsúcsok, havas hegycsúcsok és gleccserek. A völgy végét elérve gyönyörű kilátás nyílik az egész eddigi utadra, háttérben a Nordenskjold tó égszínkék vize. A harmadik völgyben szinte végig tavak mellett visz az út, a legkülönfélébb árnyalatú kékeket láthatja az ember, és a park legnagyobb kiterjedésű gleccseréhez érkezünk a Grey gleccserhez. Mindez minimum 4 napot vesz igénybe, de ha valaki nem vágyik feszített tempóra 5-6 nap alatt kényelmesen végig lehet „sétálni”. Nincsenek hatalmas szintkülönbségek, de távolságban sokat kell menni, átlagosan 20-25 km jut egy napra. Estére kellemesen elfárad az ember.
A másik út, melyre lényegesen kevesebben vállalkoznak a „nagy kör” mely magába foglalja a W-t is, kiegészül azonban a gleccsertől a tornyokig vezető „félkörrel”. Minimum 8 nap a bejárása, de a gyorsan változó időjárás miatt érdemes több napot hagyni rá. A Grey gleccser után egy hágón kell átjutni, mely olykor lehavazódhat, tapasztalt túrázóknak ajánlják főleg, majd az út számtalan tó mellett halad. Erről sajnos nem tudunk többet, ugyanis erre nem jártunk. Minimum 10 napi élelem, teljes kempingcucc, meleg ruha, amit végig magaddal kell cipelni, erre nem tudtunk vállalkozni a körülmények miatt.
Szállás szempontjából, főleg a W elég jól kiépült, számtalan kemping és házikó között lehet választani. Vannak ingyenes kempingek is (mikor mi ott jártunk az összes üzemen kívül volt), de a többségért fizetni kell méghozzá nem is keveset, annyiért városban 2 ágyas szobát lehet bérelni.
Mi a W-nek indultunk neki és 5 nap alatt jártuk végig. Vegyes érzésekkel hagytuk magunk mögött a parkot, egyrészről gyönyörű helyeken jártunk és nagy élmény volt ismét 5 napot a természetben tölteni, de a park egyes, különösen szép részeit leszámítva voltak olyan részek, amik nekünk nem annyira tetszettek, ezért érezzük úgy, hogy a marketing jobban dominál, mikor a legszebb parkok közé sorolják. Másrészről úgy gondoljuk, irreálisan sok pénzt kérnek el érte, kezdve a belépőtől a szállásokig, és nem látszik, hogy ebből eleget fordítanának a parkra, az utak sok helyen el voltak hanyagolva. Mindezek ellenére szívesen visszajönnék ide még egyszer, de télen, amikor nincsen turista invázió és a park nagy részét hó fedi. Akkor lehet csak igazán fotósparadicsom.